1. Az Astrologos fórumba való beiratkozáshoz adjunk rendes, magyar felhasználónevet. Abban az esetben, ha nem akarjuk a nevünket nyilvánosan közölni, adhatunk álnevet is, ebben az esetben azonban töltsünk ki több adatot magunkról.
2. Ha beiratkozás után 24 óra mulva sem aktiválták az adminisztrátorok a belépõnket, a következõre kell gondolni: olyan felhasználónevet adtunk, amelyik nem árulja el, hogy a beiratkozó tényleg valóságos személy-e vagy csak robotok által generált beiratkozás, és ezt a többi adatból sem lehet megtudni. *
3. A nem aktivált felhasználókat egy-két hét után törölik az adminisztrátorok a fórumból.
4. A beiratkozott és aktivált felhasználók, ha egyszer sem irtak, szóltak hozzá semmihez a fórumban 3 hónapon keresztül, figyelmeztetést kapnak majd szintén törölve lesznek a fórumból.
* Mivel több rendben gondjuk volt a beiratkozóknak a vizuális megerõsitéssel, ez ki van véve beiratkozáskor. A vizuális megerõsités (CAPTCHA) védi meg a fórumot attól, hogy robotok is be tudjanak iratkozni. Mivel tehát ez a funkció nincs aktiválva, a robotok beiratkozását úgy tudjuk kivédeni, hogy a felhasználókat körültekintéssel utólag aktiváljuk.
J.Sz.István
Kedves Astrologos -látogatók, ismerõs barátaink és egyelõre számunkra még ismeretlen ismerõseink!
A társaim (Maresz, Berci, István, Emõke és a Loránd jelentkezését is várjuk, csak éppen õ is köttesse be az internetet.) által is elfogadott és alább közölt asztrológusi hitvallásunknak megfelelõen, amit mi komolyan veszünk, téged is arra kérünk, hogy te is tisztelj meg a bizalmaddal és jóindulatoddal és ha véletlenül mégis úgy vélnéd, hogy a személyedet sértõ, vagy felületes, illetve az általad ismert asztrológiai - metafizikai szemlélet szerint téves, alaptalan, választ - válaszokat kapnál volna, ne élj azonnal a nyílt fórum által biztosított szemrehányási, megsértõdési "lehetõséggel". Hidd el kérünk, hogy minket is a lehetõ legjobb indulat és segítõkészség vezérel, úgy a magánpraxisunkban, mint ezen a fórumon kifejtett tevékenységünkben, amiként azt a spirituális fejlõdés egyetemes törvénye meg is követeli tõlünk. És nem csak az egymás, hanem bárkinek is a személyiségét, erkölcsi személyi integritását, maximálisan tiszteletben tartjuk (de legalábbis nagyon igyekszünk azt tiszteletben tartani), a Teremtés (Mágia) és az Abszolútum egyetemes törvények szellemében. Ám ugyanakkor, amennyiben éppen a Szeretet és a nyitottság - avagy: a szabad információ-áramoltatás - törvénye szellemében, néha szükségünk lesz arra, hogy - A horoszkópjaitokból kiolvasható karmikus és fejlõdési életprogramok szerinti, valamint az egyetemes törvények logikája és a mi sok - sok éves asztrológusi és egyéni tapasztalataink szerint, a kauzális és a spirituális információ nem tud a felszínre kerülni annak következtében, hogy ti valamit elhallgattok, vagy, a személyi gyengeségeitek miatt, az általunk kifejtettekkel szemben következetesen (nyakas módon) és sokáig értetlenkedtek - néha erélyesebben írjunk, mint ahogy némelyetek szerint az egy nyílt fórumban megengedhetõ lenne. Persze, ez nem azt jelenti, hogy bármiféle, személy-bántó, vagy Isten õrizz, trágár kifejezéseket engednénk meg magunknak, mint a nálunk liberálisabb szellemben müködõ hasonló magyar portálok tulajdonosai, irányítói és sajnos: asztrológusai is. Ez mindössze, annyit jelenthet, hogy lehetségesek majd az olyan szellemiségü mondatok is, hogy "Vedd már észre magad, kedves Szilárd, és ha nagyon szereted is magad ámítani, a Jupiteredet negatívan fényszögelõ Szaturnusz és Vénusz által jelzet tulajdonságaid szellemében, a velünk való kommunikációdban lehetõleg gyõzd le ezt a késztetéseket, és öntsünk végre tiszta vizet a nyílt kártyákba." Vagy: "Kedves Szilárd, ne próbálj te négy bolygós Skorpióként, azzal a fránya Plútóddal az Oroszlán Ascendensden, éppen engem manipulálni, aki huszonöt éven át manipuláltam mások mellett saját magam, és ezt a veszélyt felismerve, annak érdekében, hogy az így létrehozott sors-nyomoromtól megszabaduljak és az igazi lényemet megtaláljam, nyolc éven át tépdestem magamról a maszkokat."
- Ilyenkor tehát, arra kérünk, hogy mielõtt durván, vagy finoman, de sértetten visszaszólnál, gondolj arra, hogy mi még az ilyen mondatokat is különös körültekintéssel és felelõsséggel, a horoszkópodból kiolvasható, illetve a sok éves tapasztalatból eredõ megváltási - megszabadulási logika szerint járunk el, és semmiképpen azért mert a hányavetiségnek, a cinikus fölényeskedésnek, vagy a mások ostoba sértegetésének lennénk a hívei, vagy azért mert megfontolatlanul, sértett önérzetünkben, vagy türelmetlenségbõl eredõ indulatból cselekednénk - válaszolnánk. Amennyiben viszont valamely, hirtelen támadt indulatban, illetve elsõ ötletre megfogant válaszodban azt látjuk, hogy ennek a - kívülálló és fõként liberális szemmel talán nagyon is bírálható - de a mindannyiunk spirituális fejlõdése szempontjából, nagyon is ésszerü etikának valamiért nem tudtál eleget tenni, éppen a zavartalan párbeszéd folytatása és az egészséges együttmüködés szelleme megõrzése érdekében, egyszerüen kitöröljük ezt a válaszodat. És amennyiben a másodikat is az általad jogosnak képzelt szemrehányás, illetve a mi szakmai, vagy etikai kioktatásunk szelleme motiválja, azt is kitöröljük. És mindezt addig, amíg higgadt, építõ jellegü válaszadásra nem teszed képessé magad, persze, anélkül, hogy ezzel megbélyegzettnek tartanánk akár egy másodperc erejéig is.
Köszönjük, ha ezt a kis házi szabályt elfogadod és a mindannyiunk számára gyümölcsözõ együttmüködésünk reményében, kívánunk neked jó és hasznos fórumozást.
Kozma Szilárd
Alapállásunk az egyenes, õszinte szókimondás, ezért sokan keménynek vagy durvának itélhetik az itt levõ egyes hozzászólásokat. Azomban tudni kell, hogy nem a hozzászólás vagy a vélemény kemény, hanem az igazság, amit képviselünk. Ahogyan nektek irunk, válaszolunk, ugy mondjuk meg egymásnak is, amit meg kell mondanunk. Mi ehhez hozzászoktattuk magunkat, mert a kegyes hazugságokkal nem értünk egyet, sem azzal, hogy valakit is az igazságtól, csupa humanizmusból, meg kellene kimélnünk. Ugyanakkor ez a fórum nem csatatér. Nem az a hely, ahol bárki is bebizonyithatná ellenvéleményét. A Vélemények az astrologosról topikban irhatja meg mindenki, ha valamivel nem ért egyet, vagy javaslatai vannak. A durva, ellenséges szándékú vagy trágár hozzászólásokat természetesen letöröljük, és a hozzászólót kitiltjuk a fórumból.
István
Az életfához nem illik bunkós bottal menni. - Román közmondás (Erdélyiek számára: La pomul laudat nu te duci cu ciomagul.) Ez, a mély metafizikai bölcsességet tükrözõ közmondás, Istvánnak azon megjegyzésérõl jutott eszembe, miszerint ez, az igazságkeresõ a fórum nem csatatér. Nem azért nyítottuk tehát, hogy dialektikus vitát folytassunk és "nézeteinket ütköztessük " az esetleges asztrológiai, vagy metafzikai meglátásainkról, mások tv müsorvezetõ szintü véleményével. Az itt közölt tanulmányok, csakúgy mint a nektek adott válaszok, több éves (nekem 13 - 14) nap, mint nap folyatott asztrológiai munkánk tapasztalataiból, mély megfigyeléseibõl, számtalan élõ beszélgetés által vissza igazolt feltételezésekbõl eredõ következtetések, a Hmavas Bélai igényü és tisztaságú, klasszikus metafizikai (tehát egyetemesen érvényes) igazságoknak, a mind az asztrológusi praxiunkból, mind a magánéleti - családéleti megfigyelésekbõl származó - de a praxiusnkban ugyancsak kipróbált és ellenõrzött - kiegészítései, bõvítései. Nem filozófiák és nem dogmák tehát, amiként nem magánvélemények, de még csak nem is csoportvélemények. Amennyiben viszont valaki úgy véli, hogy mégis tévedünk, vagy téves információt adunk, cáfolhatja ugyan az itt leírtakat, de csak és csakis azt követõen, hogy elõbb meggyõz minket: ugyanakkora munka és tapasztalás, és minimum ugyanolyan zavartalan és fedhetetlen magánéleti háttérrel rendelkezik mint mi (Lehetõleg persze, még annál is rendezettebb sorsa kellene legyen, ha már cáfol!), tehát nem csak tetszetõs elméletei, hanem konkrét eredményei is vannak. És még az sem baj, hogyha ezek az eredmények a mienktõl eltérõek, a fontos az, hogy láthatóak, érzékelhetõek legyenek. Egy, hozám üdvözló sorokkal fordulóü. szentendrei asztrológus kollégának máris felajánlottam a kollaboráció lehetõségét, amennyiben úgy érzi, hogy az elsõsotban önmagunkkal, de amint István mondta: egymással szemben is támasztott igényeknek megfelel. Azt viszont, hogy minket kezdjen valaki, akár a "civil " élet szféráiban, akár bizonyos asztrológusi - magát metafizikusinak nevezõ (Nem minthogyha ilyesmi történt volna, akárcsak finom jelzés szintjén is, de például az indiai varázsló: a Sail Baba magyarországi csoportja is metafizikai társaságnak nevezi magát.) társaságban, portálokon közlekedõ misztikus eszmékkel traktálni, illetve ezekkel, vagy igazságnak vélt magánvéleményével cáfolni és persze, anélkül, hogy az illetõ témába vágó, a vonatkozó tanulmányainkat elolvasta és megjegyezte volna, elsõsorban a ti érdeketekben nem ajánljuk. Hogy miért? Mert ha bele mennénk is egy ilyen vitába, amire amúgy sincs idõnk - ebbõl ti semmi hasznosat nem tanulnátok. Kérdezni, tehát bármit kérdezehettek, és fõként akkkor, hogyha már komoly, akár általunk, akár mások által elkészített horoszkóppal is rendelkeztek, de nagyon kérünk, egyelõre ne okitsatok. - Legyetek türelmesek, egyesek számára, egyszer annak is eljön majd az ideje. De egészen biztos, hogy nincs itt. És persze, steril elméleti konstrukciókra adandó válaszok igényével sem ajánlatos a helyet és az idõt tõlteni. És erre már volt példa, amikor egy olyan fiatalember, aki saját bevallása szerint, a párkapcsolat terén, még a csókig sem jutott el, de cáfolhatatlan logikájú elméletek halmazával érvelt azzal a horoszkópja szerinti tanácsommal szemben, hogy neki, mielõtt megházasodna, nem ártana néhány intim, de nem feltétlenül elkötelezett párkapcsolat és hivatalosa keretbe nem tett élettársi viszony által megismerkedni mind a másik nemmel, mind a saját ide vonatkozó félelmeivel és komplexusaival. És arra kért, hogy mindegyok elméletét jól rágjam meg és részletesen fejtsem ki róla a véleményem. Mit gondoltok mit csináltam? -Persze, hogy nõkhöz és az édesapjához irányítottam, én intoleráns, gonosz lélek!
Szilárd
Lehetõleg saját személyi nevet - nem gyáva személytelenséget!
Kérjük szépen a fórumozókat, hogy itt (Lehetõleg magyar!) személyi nevekkel képviseljék magukat. (És csak abban az esetben jelõljék magukat nem-magyar nevekkel, amennyiben ténylegesen nem-magyar az eredeti - hivatalos! - családi, vagy keresztnevük.) A Barbarosak, Kejfeljancsik, Pöszikék, Egérkék, Holdapók és Nyárimikulások hozzászólásait, kérdéseit figyelmen kivül hagyjuk, de, aki az írásainkat el is olvassa mielõtt a zseniális meglátásaival megtisztelne, rájöhet, hogy nem sovinizmusból tesszük ezt. Egyébként az sem ártana, ha egy - egy hozzászóló, elõbb komolyan tájékozódna az itt uralkodó szellemiségrõl, mielõtt a róvásunkra, vagy bárki róvására itt szellemeskedni kezdene, vagy demokráciára és szólás-szabadságra hivatkozva, nekiállna minket okitgatni, etikára tanítani. És mindezt személyi név nélkül (Pl. DE_Mac).
Szilárd
Bizonyos, a honlap szelemisége félreismerésébõl következõ tévedések és "balesetek elkerülése érdekében, ragaszkodunk a lehetõ minél nagyobb mértékü személyességhez, a szavainkért, gondolatainkért való személyes felelõsségvállaláshoz. Ezért, újfent arra kérjük kedves barátainkat ls vendégeinket, hogy amennyiben szimpatikusnak találják a fórumunkat és itt szeretnének szóba is elegyendni velünk, ne csak a (lehetõleg hivatalos) személyi nevüket írják be regisztrációkor, hanem csatoljanak hozza egy olyan fényképet is, amely róluk készült, lehetõleg mostanában. Amennyiben harmadszórra sem találunk fényképet a név kíséretében, egyszerüen nem veszünk tudomást a hozzászólásról, és termésszetesen, amennyiben ezt egy bizonyos mértéken felül sértõnek, vagy támadónak érzékeljük (És nem építõ jellegü, becsületes kritikának.) kitöröljük. Ugyanígy járunk el abban az esetben is, ha a neveink alatt futó vita-terekben (topic-okban) valamely másik társunkra vonatkozó, sértõ, vagy annak a szakmai és emberi hitelességét kétségbevonó megjegyzéseket észlelünk.
